menü kapcsolat Képek Hírek Alapítvány Zöldovi Csoportok Bemutatkozunk


NYÁRI ZÁRÁS AZ ÓVODÁBAN ÉS A BÖLCSŐDÉBEN:
2014. július 28-augusztus 15-ig. Nyitás: augusztus 18-án.

BÖLCSŐDEI BEIRATÁS
Értesítjük a Kedves Szülőket, hogy május 7-én, 8-án
reggel 8 órától délután 17 óráig tartjuk a Mesevár Óvoda és Bölcsőde
2013/14. nevelési évre a beíratást.
Bölcsődébe 20 hónapos kortól várjuk a gyermekeket.
Bölcsődei csoportunkat megfelelő számú jelentkezés esetén tudjuk indítani. Kérjük a Kedves Szülőket, hogy beíratáskor hozzák magukkal a gyermek születési anyakönyvi kivonatát, lakcím – és Taj-kártyáját, valamint a saját személyi azonosító és lakcímet igazoló hatósági igazolványát!
Stáhl Györgyné - intézményvezető


FELHÍVÁS

ÓVODAI JELENTKEZÉSRE
2014/15.nevelési évre
Értesítem Barnag, Mencshely, Nagyvázsony,Pula, Vöröstó községek lakosságát, hogy a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 24.§ (3) bekezdése szerint a gyermek abban az évben, amelyben az ötödik életévét betölti, a nevelési év kezdő napjától (2014. szeptember 1.) napi négy órát köteles óvodai nevelésben részt venni.
Az óvodai jelentkezés a nagyvázsonyi Mesevár Óvoda és Bölcsőde intézményében
2014. május 08-a és május 09-e
8 és 17 óra között tart.

>jegyzői felhívás a további információkról itt tölthető le<

 

Pályázat, a 
Mesevár Óvoda és Bölcsöde
pedagogiai asszisztens
munkakör betöltésére.

KARÁCSONYI JÁTÉKVÁSÁR

AZ ÓVODÁBAN

2013.november

14-én 13-17 óráig

18, 19-én 7-17 óráig

20-án 7-13 óráig


Nagyon sok szeretettel várjuk az érdeklődőket!

(A játékok az óvoda nevelői szobájában tekinthetők meg)

Óvodánk 115 éves!
Szeretettel meghívjuk 2012. július 6-án 16 órára óvodánk 115 éves fennállásának ünnepére, melynek során átadásra kerül a tetőtéri új részlegünk!
Ünnepséget megnyitja: Vigh-Krupla Orsolya, polgármester
Köszöntőt mond: Stáhl Györgyné, intézményvezető
Műsor: Mesevár Óvodások előadása


Óvoda zárás!
2012. július 30 - agusztus 17-ig
nyitás 2012.augusztus 21-én


2012.június
ovis kirándulás

2012.június 3.
Évzáró

2012. junius 2.
Gyermeknap


2012.május 7.
Anyáknapja

2012.Április 21.
Nevelés nélküli munkanap


2012.Április 16-20. Egészszéghét
Látogatás a fogorvosnál, zöldségboltban
Kirándulás
Sportnap - a szentantalfai óvisokkal együtt, reggeli torna szülőkkel

Előadás szülőknek: "Hogyan szeressük okosan gyermekünket?"


2012. Április 10-11. - Óvodai beiratkozás

„Nevelés teszi az embert, és az ember a hazát.”
Brunszvik Teréz                                                                      
                     

A Mesevár Óvoda és Bölcsőde 2011 szeptembertől egy bölcsődei csoportban, egy kis, középső, nagy és egy vegyes csoportban fogadja a gyerekeket. Az intézményben 1984 februárja dolgozó Resperger Istvánné, Edit néni a tavalyi Brumi csoporttal együtt elbúcsúzott tőlünk.  Köszönjük a 27 év gondozói munkáját, kívánunk egészséges, aktív, megelégedett nyugdíjas éveket. A vegyes csoportba decembertől új óvónő érkezik, kívánunk szép szakmai sikereket, reméljük, nagyon jól fogja érezni magát közöttünk!
Óvodánk gyermekei részt vettek a szeptemberi szüreti eseményen, és lelkesen készültek a már hagyománnyá vált Márton-napi lámpás felvonulásra. A nagycsoport Ebele Ferenc szállítási segítségével a vöröstói Bodzavár alapítvány tanösvényen ismerkedhetett környezetünk élővilágával. Bízunk abban, hogy ez az esemény rendszeres programmá válhat gyermekeink számára, hiszen, mint Zöld Óvóda, kiemeltenen fontosnak tartjuk a környezet megismertetését, annak óvását, szeretetét. A Zöld Óvodai programunk részeként az idén is szelektáltan gyűjtjük a szemetet, komposztáljuk a zöld hulladékot, megszervezzük az újrahasznosítható hulladékok gyűjtését.
Októberben a munkaközösség dolgozói kiránduláson vettek részt a Csicsói Erdészházhoz, ami remek csapatépítő eseménynek bizonyult, a kissé hidegre fordult időt az emelkedett hangulat sikeresen ellensúlyozta.
Idén a Kabóca Bábszínház bérletes előadásain vehetnek részt gyermekieink, kiváncsian várjuk a decemberi első előadást.
Az adventi készülődést a hagyományos díszkészítő délután nyitotta meg, ez alkalommal foltvarrással fűszerezve.  A település karácsonyi készülődésében gyermekeink az idősek karácsonyára, az adventi gyertyagyújtásra készülnek műsorral, kézműves foglalkozást óvónőink tartanak.  Az Óvodánkat meglátogató Mikulás érkezését a gyerekek már nagyon várják, daltanulással, versekkel készülünk Szent Miklós ünnepére. A karácsonyi ünnepséget december 21-én tartjuk, amire ezúton is hívunk minden kedves szülőt, nagyszülőt.
Ezúton szeretnénk megköszönni az alapítványunk javára befolyt támogatásokat: a papírgyűjtésből 57000Ft, az alumínium dobozok gyűjtéséből 35000 Ft, az 1%-os felajánlásokból 221000 Ft érkezett számlánkra. A cigány kisebbségi önkormányzat 10 000 Ft-tal támogatta alapítványunkat.  Pályázati lehetőségeket kihasználva sikerült az intézmény fűtéskorszerűsítése, januárban ez a födémszigeteléssel folytatódik.  A Munkaügyi Központ pályázati keretében 6 órában sikerül egy plusz főt alkalmaznunk, a helyettesítések, adminisztratív feladatok ellátására.
A pénzügyi támogatásokon túl szeretnénk megköszönni a fajátékokhoz szükséges kedvezményes áru alapanyagokatat Mesterházi Józsefnek, Dodónak, a fénycsövek cseréjében nyújtott segítségét Izsán Lászlónak, az őszi szünetben elültetett 5 diófa felajánlását és a földmunkák elvégzését Takács Péternek, Takácsné Margitnak és Tarsolyné Rózsikának, az intézmény kedvezményes állagmegörző festését Ignácz Istvánnak, és név nélkül azoknak a lelkes szülőknek a munkáját, akik a radiátorcsövek és az új lambéria festésében részt vettek.
„az idő maga az élet, és az élet a szívben lakozik.” - M. Ende gondolatával búcsúzva kívánunk békés ünnepi készülődést, ne feledjék, a legtöbb, amit egymásnak adhatunk a másikra szánt idő.
Könyvajánló: M. Ende: Momo


2011-es archív hírek:

augusztus 01. - 21.
Óvodai zárás.
Jó pihenést mindenkinek!


nius 15.
Iskolai szünet kezdetétől összevont csoportokkal működik az óvoda.


május 31.
Ovis kirándulás a Cuha-völgybe.


május 29.
Évzáró ünnepségek 15:00-tól a csoportokban.


május 28. 09:00
GYEREKNAP
Délelőtt - focipálya
Az idei gyereknap az iskolával közös szervezésben a focipályán, délelött kerül megrendezésre, mert délután a Táltos Művészeti Iskola találkozóját tartják.


május 3.
Iskolalátogatás a nagycsoportosokkal.


május 2.
Anyák napi ünnepségek a csoportokban.

április 30.
Szent György napi rendezvényen az óvodai néptánccsoport fellépése.


április 29.
IKSZT átadó ünnepsége a középső csoport szereplésével

április 26.
Szakmai a nap a veszprémi Vadvirág Óvodában.
(Kati és Teri óvonénik)


április 19.
Papírgyűjtés: 39. 600 Ft -ot sikerült gyűjtenünk!
Köszönjük!


április 18.
Iskolakészültség kulcsai - szakmai nap a veszprémi Egry úti óvodában.
(Kati és Csilla óvonénik)


április 18.
Nyusziváró játszóház.

április 14.
Nyílt nap a Brumi-csoportban.

április 12.
Gyékényszövő kézműves foglalkozás szülőknek.


április 7.
Óvodánk közreműködésével tartottak kistérségi szakmai napot a tótvázsonyi óvoda és bölcsöde felújítása kapcsán, Tótvázsonyban


február 12.
14. Óvodabál

A hagyományokhoz híven, február 12-én tartottuk a 14. Óvodabált. Az ünnepi eseményt egy country zenére előadott tánc nyitotta meg a Szülői Munkaközösség tagjainak és az Óvoda dolgozóinak közös előadásában, amelyet Gabi és Csilla óvó nénik éneke vezetett fel.
Mintegy 90-95 mulatni kívánó vendég tisztelte meg jelenlétével az idei bált, túlnyomó részben azon hűséges szülők, akiknek a gyerekei már régen voltak óvodások, de képviseltették magukat szép számban a jelenlegi ovisok szülei is. Mint minden évben, éjfélkor került sor a tombolahúzásra. Most is nagyon sok tombolatárgy gyűlt össze, a meghívottak, az óvoda dolgozói, szülők és nagyszülők jóvoltából. Az ajándékok között volt utazótáska, citromfacsaró, kávé, édesség, gyógyteák, pezsgő, bor, ajándéktárgyak, kávéskészlet, könyv, díszgyertya, és számos egyéb adomány. Minden kedves felajánlót és nyereménytárgyat felsorolni szinte lehetetlen...
A szervezők köszönetüket fejezik ki mindenkinek, aki felajánlásával, segítségével, vagy jelenlétével hozzájárult az idei Óvodabál sikeres megrendezéséhez és kimeneteléhez. Az idei bál bevétele 173.000,- Ft volt, ezt az összeget utalták a Nagyvázsonyi Óvodáért Alapítvány számlájára, és ebből fedezik - többek között - az óvodások nyár eleji kirándulását. Találkozzunk jövőre a 15. Óvodabálon!


Február elején lezajlottak a szülői értekezletek az óvodában. A Brumi (nagy) csoportba meghívták Szautner Antalné igazgató asszonyt és a leendő elsős tanító nénit, Magasi Józsefnét, akik bemutatták az iskolát, az iskolai programot, és válaszoltak a szülők kérdéseire.

Febr. 4-én Orsi – Zsuzsi hangulatos zenés műsort tartott a gyerekeknek.

Febr. 25- én tartották az elmaradhatatlan ovis farsangot.

Dr. Sebestyén Gyula doktor úr javaslatára a nagyvázsonyi Mesevár Óvoda és Bölcsőde minden csoportszobájába felszerelésre kerültek a baktériumölő Germicid lámpák Az általuk kibocsátott UV sugárzás ionizálja az oxigént és ózon keletkezik. Ezek a kék fényű lámpák éjszaka üzemelnek néhány órát, és ez idő alatt fejtik ki fertőtlenítő hatásukat.
A lámpák és a szükséges szerelvények összesen 158.000,- Ft-ba kerülnek, erre gyűjtjük a szülői adományokat. Ezek egy része már meg is érkezett az Alapítvány számlájára, eddig 73.500,- Ft összegben. Köszönjük! A szerelési munkálatokat ingyen és bérmentve Izsán László és csapata végezte el, melyet ezúton is köszönünk! - kivonat Fülöp Zsóka írásából

2010-i archív eseményeink:

Ovikarácsony
– műsor szervezése –
készülődés a ráhangolódás jegyében
(felelősök: nagy csoport, óvoda óvónői, - bácsija, bölcsőde gondozónői)

 

December eleje
Karácsonyi játékvásár - szervezés
(felelős: Heizerné Dankó Csilla)

 

December 6.
Mikulás vásár – szervezés
(felelősök: csoport gondozónői, óvónői és - bácsija, Stáhl Györgyné)

 

November 11.
Manó – kereső, Márton – nap
közösen az iskola alsó tagozatos gyermekeivel
(felelősök: Czakó Balázs, Kissné Simon Dóra, Heizerné Dankó Csilla)

 

November 17.
Karácsonyi dióvásárra való készülődés, munkadélután a szülőkkel
(felelős: Marton Teréz)

 

Október vége
Manó készítése a szülőkkel a Csiga - biga csoportban
(felelős: Czakó Balázs)

 

Október 4.
Állatok világnapja
(felelősök: csoport óvodapedagógusai)

 

Szeptember 25.
Készülődés a szüreti felvonulásra
(felelősök: Brumi  csoport, és a csoport óvónői)

 

Szeptember 23.
Takarítási világnap
(felelősök: csoport óvodapedagógusai)

2010. 08. 03-23. Nyári szünet

2010. 06. 18. Nevelés nélküli nap

2010. 06.07. Kirándulás
Egész napos kirándulás a balatonedericsi Afrika Múzeumba az ovis csoportokkal.

2010. 06.06. Évzáró ünnepség

2010.05.29. 14:30 GYEREKNAP
Ugrálóvár, lufiformázás, arcfestés, kézműves foglalkozások, gofrisütés... Szeretettel várunk minden gyermeket szüleivel együtt gyermeknapi rendezvényünkre!


Adója 1%-a
Gyermekeinket szolgálja!
Sok kicsi sokra megy,
Adja nekünk, ha lehet!


Adószámunk: 18925104-1-19
Az 1%-os nyilatkozatok leadási határideje önadózók esetén: május 20.
Az 1% felajánlása nem kerül semmibe sem, de nagyon sokat segíthet a
Mesevár Óvodának és gyermekeinknek!
Sajnos 10 adózóból mindössze 4 él a befizetett adó1%-ának nonprofit szervezetek felé történő felajánlásával. Segítsen Ön is az 1% gyűjtésében, Óvodánk javára! Köszönjük!

2010. 04.02.- 2010. 04.06. Tavaszi szünet

2010.04.01. Nyuszi az oviban

2010.03.29. 16:00 Nyusziváró Játszóház
Szülőkkel együtt várjuk a gyerekeket közös húsvéti készülődésre.


2010. március 22-23. 08:00-16:00
ÓVÓDAI ÉS BÖLCSŐDEI BEIRATKOZÁS

Óvodába azokat a gyermekeket kérjük beíratni, akik 2011. május 31-ig betöltik a 3. életévüket.

Bölcsődébe 2 éves koruktól várjuk a gyermekeket. Bölcsődei csoportot megfelelő számú jelentkezés esetén tudunk indítani.

Kérjük a Kedves Szülőt, hogy hozza magával a gyermek születési anyakönyvi kivonatát és TAJ- számát.


Február 15. - Kiszebáb égetés az udvaron

Február 16.- FARSANG

Február 17.- Rostás Géza előadása. Belépő 500 Ft/fő.

Február 20.- Szülők-Nagyszülők Óvodabálja. Belépő 800 Ft/fő.

Felajánlásokat, süteményt, tombolára tárgyakat várunk!
A bál bevételét az óvoda és gyermekei gyarapítására fordítjuk!

Nov. 13.-án ünnepélyes keretek között tartották Némethné Stáhl Rozáliabúcsúztatóját, hiszen a 23 év nagyvázsonyi óvodában töltött év után nyugdíjba vonult.
Elsők között üdvözölték Rózsika nénit azok a „gyerekek”, akik a legelső csoportjában voltak: Vigh Krupla Orsolya kedves szavakkal köszönte meg a volt ovisok nevében a sok szépet és jót, amit Rózsika nénitől még gyerekként kapott, majd Stáhl Péter nyújtott át egy szép virágcsokrot.
Fábry Szabolcs, mint polgármester és mint édesapa méltatta Rózsika néni munkásságát, és köszönte meg azt a sok gondoskodást és szeretetet, amellyel óvta, nevelte és vigyázta a gyerekeket.
Kötélné Bocskai Zsuzsa, mint a leghosszabb ideig vele ugyanabban a csoportban dolgozó kolléga, az óvónők és dadusok nevében köszöntötte az ünnepeltet, majd Stáhl Györgyné óvodavezető kívánt boldog nyugdíjas éveket, és nehéz szívvel bocsátotta útjára nehezen pótolható kolléganőjét.
A meglepetést a végére tartogatták a szervezők: Rózsika néni utolsó ovis csoportja, a mostani elsősök egy szép verssel és egy - egy szál virággal köszöntötték kedvenc óvónénijüket. A gyerekek a verset Kohlrusz Rita tanító néni segítségével tanulták meg.
Dec.4.-én a Mikulás látogatott el a Mesevár Óvoda és Bölcsődébe. Minden csoportban örömmel fogadták, énekeltek és verset mondtak, és izgatottan vették át a kis csomagokat, amelyek a puttonyból kerültek elő.
Dec.7.-én nyílik az egy héten át tartó játékvásár az oviban, fejlesztő- és fajátékokat lehet megvásárolni.
Dec.16.-án 16:30-kor a Csiga – biga csoportban Gyertyafényes Ádventi Délutánt tartanak a gyerekeknek és szüleiknek.
Dec. 18.-án 10 órakor tartják az Óvodai Karácsonyt. A verses, énekes ünnepség – ahol a hagyomány szerint a nagycsoportosok mutatják be a Betlehemes pásztorjátékjátékot – és az ajándékba kapott játékok birtokba vétele után, közös játék következik a csoportszobákban a szülőkkel.



„Informatika és eszköz” pályázaton az óvoda 980.000 Ft.-ot nyert, amiből az egyik óvodai csoportszobába az EU szabványoknak megfelelő ágyakat és az irodába egy lézernyomtatót vásároltak, illetve az udvaron lévő játékok palettáját bővítik. Sorsolással döntötték el, hogy melyik csoport kapja az új ágyakat és ez alkalommal a Brumi-s gyerekek voltak a szerencsések.


A hosszú és szép nyári vakáció után, augusztus 24.-én újra megnyitotta kapuit a Nagyvázsonyi Mesevár Óvoda és Bölcsőde.
A 2009 – 2010-es nevelési évben a 3 óvodai csoportban összesen 73, a két bölcsődei csoportban pedig összesen 22 gyerek kezdte el az óvodát és bölcsődét, év közben még néhány kisgyerek csatlakozik majd hozzájuk. Szeretettel várták őket a „régi” és „új” óvó nénik/bácsi és a dadusok. Mivel Némethné Stáhl Rozália nyugdíjba ment, Hollósi Orsolya egy veszprémi óvodánál talált állást és Nagy Anita babát vár, ezért 3 új óvodai dolgozót köszönthetünk:
Piller Veronikát a bölcsiseknél, a kiscsoportban pedig a friss diplomás Giczi Abigélt és a több éves gyakorlattal rendelkező Czakó Balázst.
Minden régi és új ovisnak, bölcsisnek, óvodai dolgozónak és dadusnak eredményes és szép évet kívánunk!

A nyári szünidő alatt az óvoda épülete is megújult:

  • Árnyékolási technikával védett levegőztető terasz került kiépítésre az épület bölcsődei részén. A kivitelezést Kötél András építési vállalkozó végezte társadalmi munkában, a terasz burkolását az óvoda költségvetéséből finanszírozták.
  • Befejeződtek az óvoda fűtésének korszerűsítési munkálatai, felszerelésre kerültek a környezetbarát napkollektorok is. Mindezt az Önkormányzati Minisztérium által kiírt óvodapályázaton elnyert 10.000.000,-Ft. vissza nem térítendő támogatásból finanszírozták.
  • Két csoportszobában a parketta került felújításra (csiszolás és lakkozás), a bölcsődei részben pedig a szükséges meszelési munkálatokat végezték el. Az előbbit a Nagyvázsonyi Óvodáért Alapítvány költségvetéséből, az utóbbit az önkormányzati költségvetésből finanszírozták.
  • A Közoktatási Közalapítvány által kiírt pályázaton elnyert támogatásból egy hintával és egy fa kisvonattal bővül az óvodai játszótér.

 

2009 májusában kaptuk a jó hírt, hogy a TONDACH Magyarország ZRT. térítésmentesen cserepet ajánlott fel az óvoda tetejének felújítására, 1.800.000,- Ft. értékben. Farkas Imre, a DÖRKEN Kft. vezetője a cserepek alá szükséges fóliát ajánlotta fel, ingyen, 340.000,- Ft. értékben, Mesterházi József pedig kedvezménnyel biztosította a faanyagot.
A munkálatokat apukák, nagypapák, nagyvázsonyi, barnagi, vöröstói, pulai és mencshelyi lakosok társadalmi munkában végezték el a bontástól a felépítésig.
Henn Zsolt, a Nagyvázsonyi Önkormányzat műszaki vezetője nagyon sok segítséget nyújtott a szervezésben és a munkák összehangolásában.
Példaértékű összefogással 3 hétvégén és a közöttük lévő délutánokon a tető palával fedett része teljes egészében lecserélésre került, amit ezúton is köszönünk minden résztvevőnek. A társadalmi munka értéke: 2.890.000,- Ft.
Itt szeretnénk megköszönni az óvoda dolgozóinak is, hogy a munkálatok alatt szabadidejükben segítettek a főzésben, mosogatásban és a társadalmi munkát végzők kiszolgálásában.
Szeretnénk név szerint is megköszönni az óvoda és bölcsőde érdekében végzett nagy értékű társadalmi munkát:

  • A legnagyobb köszönet Piltman Miklóst illeti, akinek a nevéhez fűződik az egész tetőcsere és szabadidejéből 5 napot és 5 délutánt áldozott a munkák irányítására és elvégzésére.
  • A hétvégékből 5 napot és 2 délutánt segített: Mátyás Károly, Görög Lajos, Mátyás Attila, Mátyás Norbert
  • Négy napot segített: Rába Attila, Kiss Zsolt
  • Három napot dolgozott: Ebele Antal és brigádja, Kovács József, Parrag Antal
  • Két nap és 1 délután segített: Henn Zsolt, Görög Krisztián
  • Két nap és 3 délután segített: Ránkl Miklós
  • Két napot dolgozott: Henn Ferenc, Stefanovits János, Magasi József, Molnár Károly, Husvéth Zoltán, Strommer László, Weisz Ferenc, Szigeti Rudolf, Görög Henrietta, Piltman Gábor, Resperger István
  • Két nap az ebédet főzte: Fekete Attila
  • Egy napot segített: Fábry Szabolcs, Baracska Imre, Antal Vince, Baracska László, Markovics János, Molnár Csaba, Korcz Attila, Kötél Péter, Palkovics Károly, Fugli Károly, Kila László, Pálfi Béla, Gettinger István, Mátyás Károly, Kocsis Gyula, Perger János, Husvéth László, Szigeti József, Bocskai Richárd, Kovács István, Verebi Attila, Schofhauzer Miklós, Kötél András , Vörös Ferenc, Mekler Attila
  • 1 nap és 3 délután segített: Dubics György
  • 2 délután segített: Rudolf József
  • 1 délután dolgozott: Horváth Zoltán, Mesterházi György, Stáhl Péter, Ignácz István
  • Pogácsával, sütivel támogatta a munkát: Magasi Józsefné, mint szülő és az óvoda dolgozói
  • Mátyás Attila 2 alkalommal is hordós sört biztosított, hogy jó hangulatú beszélgetéssel záruljanak a melegben és a munkában megfáradt önkéntesek napjai
  • A Coop bolt és a Kinizsi Diszkont élelmiszerbolt ásványvizet és üdítőt ajánlott fel
  • Holczhauzer János a fuvarozást biztosította a munkálatok alatt
  • További támogatást nyújtott: az Önkormányzat 150.000,-Ft.-al, a Táblaprogram 150.000,-Ft.-al, a nagyvázsonyi Településfejlesztési Közalapítvány 50.000,-Ft.-al, a „Nagyvázsonyi Óvodáért Alapítvány” 465.000,-Ft.-al járult hozzá a költségekhez. Ezek az összegek fedezték a szükséges faanyagot és a veszélyes hulladék (pala és ereszcsatorna) elszállítását a törmeléklerakóba.

A munkálatok befejeztével, a TONDACH Magyarország ZRT. és a DÖRKEN Kft. delegációja bemutatón vett részt és vendéglátásban részesült a Tarsoly házaspárnál. A kastélyt Balassa Dénes mutatta be a vendégeknek, a várat Tupcsia Péter várkapitány. A várcsárdában kedvezményt adott Ányos Tiborné, az útra lovas fogatokat Hock Ferenc és Farkas Géza biztosított.
A nehéz gazdasági helyzetben is bebizonyosodott, hogy egy jó célért összefogással van lehetőség a fejlődésre, a gyarapodásra.   
Mindenkinek mindenért köszönet!

vissza az oldal tetejére

2009-2014 Mesevár Óvoda és Bölcsöde Nagyvázsony
© Minden jog fenntartva

arttitude design